Harvia-Saunabau XII. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság döntő eredmények



Egy újabb sorozat ért a végéhez és zárult méltó helyen Körmenden a MJUS szaunavilágában. A nyári meleg és a változatos idő, változatos szaunaprogramok sorát hozta. Szerencsére vendégeinknek semmi sem szegte kedvét, ha esett, ha fújt, de ha ragyogóan sütött a nap akkor is szaunáztak, kedvenc szaunamestereikkel.


A döntőbe jutott szaunamestereket az ország legjobb szaunamesterei között tartják számon, akik kitartó munkájukkal jutottak el idáig. Bárhol is találkozni velük, biztosan nagyszerű szaunaprogramra készülhetünk - most sem volt ez másképp! A szaunamesterek erre a döntő megmérettetésre egy olyan programmal készültek, melyet egyszer már bemutattak a versenysorozat alatt és egy új programot kellett kidolgozni két megadott témakör közül az egyikből. A megadott témakörök Bálvány vagy Király.


Nagy köszönet és gratuláció illet minden szaunamestert! Azt is, aki bejutott a döntőbe és azt is, akinek most ez nem sikerült, de a tudása legjavát nyújtva vett részt a versenysorozat fordulóiban.


A szakmai felkészültséget egy 7 tagú zsűri pontozta. Külön köszönet nekik a teljes szezon alatt elvégzett munkájukért és a sok segítő visszajelzésért, mellyel igyekeztek irányt mutatni a fejlődni kész szaunamesterek számra.


Zsűri névsor:


Kovács Tímea, Dankovits Zsuzsanna, Hruskó Csaba, Zsebedics Tíbor, Hollodi Gergely, Órendi János, Török Sándor


Köszönet a szponzoroknak a támogatásért és a felajánlott ajándékokért.


Szponzoraink:


Harvia, Saunabau Kft, Sauna Boulevard Kft, Magyar Wellness és Szauna Klub Kft, Vacsi közi szaunabarátok köre.


A legnagyobb köszönet vendégeinknek jár, akik sokan évek óta kísérik a versenysorozatot és velünk együtt élvezik a jobbnál jobb szaunaprogramokat.


Férfi kategória


HelyezésNévSzombati programVasárnapi programÁtlagpontszám
1.Békési Erik22612351,252306,125
2.Botos András2166,332319,662242,995
3.Farkas Tamás2039,3323802209,665
4.Szabó Gergő Vajk19462349,662147,83
5.Váradi Zsolt18352303,662069,33
6.Devecsai Péter1853,52252,332052,915
7.Hippele Tibor1529,251919,661724,455


Női kategória:


HelyezésNévSzombati programvasárnapi programÁtlagpontszám
1.Szathmári Katalin2348,52284,52316,5
2.Barabás Éva22882311,662299,83
3.Haluska Nóra2352,522362294,25
4.Farkas Márta2287,521712229,25
5.Nagy Szabina2118,752174,752146,75
6.Váradi Natália2069,662126,752098,205
7.Bakai Dóra2148,7519852066,875